Az első felvételire a 2009/10-es egyetemi tanévre kerül sor, 2009-ben.

Posted by: drept | Szerda, Május 28, 2008

Digitális RMJK!!!

Digitalizáltuk a Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny archívumát:

http://rmjk.adatbank.transindex.ro/index.php

Posted by: drept | Hétfő, Május 12, 2008

Budapesti Nyári Egyetem

FELHÍVÁS ÉS TÁJÉKOZTATÓ

A BUDAPESTI NYÁRI EGYETEM

2008. ÉVI PROGRAMJÁRÓL

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara és a Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégiumi Igazgatósága ebben az évben immáron tizenharmadik, illetve hetedik alkalommal rendezi(k) meg a határon túli magyar anyanyelvű jog-és történészhallgatók, pályakezdő jogászok és történészek, valamint minden érdeklődő értelmiségi számára a

Budapesti Nyári Egyetemet

2008. június 29 – július 7. között.

A Nyári Egyetem szekciói:

1. Jog és jogtudomány: Emberi jogok és kisebbségi jogok

(szakmai szervező: ELTE ÁJK)

2. Média és médiatudomány: A hatalom és a Média

(szakmai szervező: Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégiumi Igazgatóság)

A jogi és jogtörténeti szekció célja:

A szervezők lehetőséget kívánnak biztosítani arra, hogy a hazánk határain kívül élő fiataljaink megismerhessék a magyar jogi szaknyelvet, a magyar alkotmánytörténetet és a jogrendszer alapjait, ismereteket szerezzenek az emberi és kisebbségi jogok területén. Ez évben kiemelt szerepet kap az emberi jogok és kisebbségi jogok témaköre.

A médiatudományi szekció célja:

A szervezők lehetőséget kívánnak biztosítani arra, hogy a hazánk határain kívül élő fiataljaink megismerhessék a magyar média szerkezetét, a szakmai hét alatt betekintést nyerjenek az újság-, illetve elektronikus hírkészítés kulisszatitkaiba, s ki is próbálhassák magukat megalkotva a Nyári Egyetem lapját a 13:7 címmel. A résztvevők ellátogatnak egy „meglepetés” szerkesztőségbe is.

A szekciók a résztvevők számára átjárhatók.

Az oktatási programok mellett szeretnénk arra is lehetőséget biztosítani, hogy a résztvevők kulturális, szabadidős programok révén is jobban megismerkedhessenek Budapesttel, s lehetőség szerint Magyarországgal. A Nyári Egyetemet ezúttal is a hazai közélet neves személyeinek, illetve szervezeteinek támogatásával és az Oktatási és Kulturális Minisztérium Határon Túli Magyarok Titkársága, a Balassi Intézet és az ELTE Jogi Kar támogatóinak anyagi segítségével tudjuk megrendezni.

Részvételi feltételek és a jelentkezés módja:

A részvétel kétféle módon, kedvezményes és költségtérítéses formában lehetséges.

A kedvezményes részvétel:

A támogatott részvételi lehetőség biztosítása a benyújtott elektronikus pályázatok alapján történik differenciáltan, elsősorban a tanulmányi-, szakmai teljesítmény figyelembevételével, kizárólag a 2007-2008-2 félévben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező pályázók részére.

A kedvezményes részvétel tartalma, költségei:

(1) A térítés összege: 15.000,-Ft vagy ennek megfelelő euro (kb.60), mely a szakmai- és egyéb programokon való részvételt és a szállást, valamint napi két alkalommal az étkezést (reggeli és ebéd) fedezi. A Szervezőbizottság – a két szekcióban - összesen 60 fő számára tudja ebben a kategóriában a részvételt biztosítani.

A szakmai programokon való részvétel minden támogatott résztvevő számára – az előadások 90%-án - kötelező. Ellenkező esetben elutazáskor a résztvevőnek a teljes költségtérítést meg kell fizetnie a Szervezőbizottság részére. (25.000,- Ft)

A költségtérítés részvétel:

A költségtérítéses részvételi lehetőség biztosítása a benyújtott elektronikus pályázatok alapján történik érkezési sorrendben.

Kizárólag költségtérítéses formában tudjuk fogadni a magyar állampolgárságú, illetve Nyugat-Európából érkező magyar nemzetiségű hallgatókat, a már végzett, a 2007-2008-2 félévben hallgatói jogviszonnyal nem rendelkező hallgatókat, gyakorló jogászokat, egyéb szakembereket, illetve az ÁJK öregdiákjait.

A pályázatuk alapján a támogatott keretbe nem kerülő résztvevők szintén költségtérítéses formában – amennyiben vállalják azt - vehetnek részt a nyári egyetemen.

A költségtérítéses formára jelentkezők számára a jelentkezésnek nem kell tartalmaznia:

- utolsó két félévének tanulmányi átlaga,

- volt-e már résztvevő, ha igen, hány alkalommal.

A költségtérítés részvétel tartalma, költségei:

(1) A költségtérítés teljes összege: 25.000,-Ft vagy ennek megfelelő euro (kb.100), mely tartalmazza a szállás-, helyi, budapesti közlekedés,  étkezések - napi kettő – költségét valamint a szakmai és egyéb programokon való részvételt. Szervezőbizottság – a két szekcióban - összesen 50 fő számára tudja ebben a kategóriában a részvételt biztosítani.

(2) A költségtérítés szállás nélküli összege: 18.000,-Ft, mely tartalmazza az étkezés - napi egy (ebéd) – költségét valamint a szakmai- és egyéb programokon való részvételt. Szervezőbizottság – a két szekcióban - összesen 20 fő számára tudja ebben a kategóriában a részvételt biztosítani.

(3) A költségtérítés szállás és szabadidős programok, illetve étkezés nélküli összege: 12.000,-Ft, mely tartalmazza a szakmai programokon való részvételt. Szervezőbizottság – a két szekcióban - összesen 80 fő számára tudja ebben a kategóriában a részvételt biztosítani.

A Nyári Egyetemen kiemelkedő szakmai teljesítményt és aktivitást nyújtó – legalább 12, legfeljebb 50 fő - résztvevők számára a szervezők a befizetett részvételi díjat visszafizetik. (A támogatóink pénzbeli felajánlásai jelentik a visszatérítés forrását)

Kérjük, hogy az érdeklődők legkésőbb 2008 június 20-ig jelezzék részvételi szándékukat – kizárólag elektronikusan - az alábbi elérhetőségen:

(A határidőn túl már kizárólag költségtérítéses részvételi formában tudjuk fogadni a jelentkezőt)

www.ajk.elte.hu; www.martonaron.hu

Jelentkezési ív:  http://www.hik.hu/nyariegyetem/

Forródrót: 30-345-2004

ELTE Állam-és Jogtudományi Kar: Jánosik Éva, e-mail:janosikeva@ajk.elte.hu

Tel: 483 – 8000 / 4705 mellék

Balassi Intézet: Tóth Gábor tothg@mad.hu

Tel: 368 – 8860 / 132 mellék

A jelentkezésnek tartalmaznia kell:

- a jelentkező nevét, személyes adatait (lakcím, születési év, útlevélszám) – magyar állampolgároknak személyi igazolvány száma

- melyik évfolyamra jár(t), melyik egyetemen (volt), hallgató – végzetteknek is ki kell töltenie

- utolsó két félévének tanulmányi átlagát, melyet költségtérítéses formában jelentkezőknek nem kell megadnia, az elektronikusan beírt adatokat indexfénymásolattal – melyet postai úton lehet a szervezőkhöz eljuttatni – legkésőbb a megérkezéskor igazolni kell, amennyiben támogatott részvételt hallgató az adatok valódiságát nem igazolja, abban az esetben az (1) opció szerinti – 25.000,-Ft - költségtérítés megfizetésével regisztrálhat a nyári egyetemre, függetlenül attól, hogy költségtérítéses képzésen más opciót választott vagy választana.

Az egyéb felmerülő költségekről, kivéve a teljes költségtérítést fizetők, a résztvevőknek kell gondoskodniuk (tömegközlekedési bérlet, melyek költsége 4.000,-Ft, ennek beszerzését a díja ellenében biztosítjuk a regisztráción).

A nyári egyetem pólója 1.000,-Ft-os áron megvásárolható a helyszínen, a mérete előzetes igényként megadható a regisztráció alkalmával a regisztrációs felületen.

A szervezők s résztvevők számára – igény esetén - ideiglenes diákigazolványt állítanak ki, melynek költsége 360,-Ft és szükséges hozzá egy igazolványkép méretű fotó.

A szervezők fenntartják maguknak a jogot, hogy a jelentkezők alacsony számára való hivatkozással, vagy egyéb előre nem látható körülményre tekintettel a Nyári Egyetem megszervezésétől elálljon. Ebben az esetben a jelentkezőket hivatalosan 2008-06-20.-án, haladéktalanul, értesíti, az addig – esetlegesen már - befizetett részvételi díjakat a befizetőknek visszatéríti.

Budapest, 2008-04-30

A Budapesti Nyári Egyetem Szervezőbizottsága

Posted by: drept | Péntek, Május 2, 2008

Nyári egyetem Szarajevóban

International Summer School Sarajevo 2008: Rule of Law in Theory and Practice

WHAT: Association “PRAVNIK” together with the partner organization Konrad Adenauer Stiftung- Rule of Law Program South East Europe will be offering an International Summer School Sarajevo entitled “Rule of Law in Theory and Practice” from 10- 20 August 2008.

WHERE: Sarajevo, Bosnia and Herzegovina. Accommodation is offered in the Franciscan Students’ Hostel in double bedded rooms. The Hostel is at 15 minute walking distance from the city center in safe and peaceful surroundings.

WHY: To empower future decision makers to work to establish the rule of law in transitional countries; To widen theoretical and practical skills of participants; To influence changes in transitional countries towards sustainable Rule of Law; To create Rule of Law Network of ISSS participants.

ELIGIBILITY: law and political science graduate and doctoral students (under age of 35), with a limited possibility for undergraduate final year students from Europe and US.

PARTICIPATION: 150 € for accommodation, meals and working materials.

Students from Albania, Bosnia and Herzegovina, Bulgaria, Croatia, Kosovo, Macedonia, Montenegro, Romania and Serbia are eligible to apply for a participation fee reduction of 50 %.

More information at www.i-summerschool.com.ba

Az emberi jogok a XXI. század világpolitikájában és világgazdaságában
Tudományos ülés

2008. máj. 8. csütörtök 10.00

Az ülés elnöke:
Lamm Vanda, az MTA levelező tagja

Az alapjogok védelméről a Lisszaboni Szerződés után
Harmathy Attila, az MTA rendes tagja

Az emberi jogok és a piaci reformok
Simai Mihály, az MTA rendes tagja

A gazdaság alkotmányos alapjai: üzenet a szociális piacgazdaságból
Sári János, az MTA doktora

Dolgozó ember vagy (emberi)erőforrás? A globális piac hatása a szociális jogokra
Lehoczkyné Kollonay Csilla, az állam- és jogtudomány kandidátusa

13,45

Az ülés elnöke:
Korinek László, az MTA levelező tagja

A szociális jogok alkotmányos védelme
Juhász Gábor, az állam- és jogtudomány kandidátusa

A multinacionális vállalatok és az emberi jogok
Kardosné Kaponyi Erzsébet PhD

Az alapjogok három jogrendszer metszéspontjában
Szalayné Sándor Erzsébet PhD

Emberi jog-e a tulajdonjog?
Szigeti Péter, az MTA doktora

Helyszín:
MTA Székház, II. em. Kisterem
1051 Budapest, Roosevelt tér 9.

Szervezi:
MTA Gazdasági- és Jogtudományok Osztálya

Posted by: drept | Péntek, Április 25, 2008

Nemzetközi hírek

  • International Law Institute/Washington (www.ili.org) ebben az évben is meghirdette Nyári Egyetemének kurzusait („Orientation in the U:S. Legal System”:július 14-25. között, „Introduction to Legal English”:június 30. július 11.között, „Workshop on Legal Research and Writing”: július 28. és augusztus 1. között.) Korlátozott számban részleges oktatási költség térítést biztosítanak az első két programra. A jelentkezések elküldését 2008. június 1-ig várják.
  • Leiden University angol nyelvű Master Programjaira (Public International Law, European Business Law, International Tax Law, Air and Space Law) hívja fel a figyelmet A szeptemberben induló kurzusokra a jelentkezés ideje: április 1. a januárban indulókra október 15. A tanulmányi eredmény függvényében, hat különböző értékű ösztöndíjat osztanak ki és a kérelmezők rövid beszámolót írnak az „Ösztöndíj fejezet” alatt ismertetett témáról. Web lap cím: www.postgraduate.leidenuniv.nl
  • Amsterdam Law School meghirdette a 2008/2009-es tanév angol nyelvű Master Programjait (European Private Law, Public International Law, International Trade Law, European Union Law, European Business Law). A szeptember 1-én kezdődő LL.M. programra 2008. május 15-ig kell jelentkezni. A jelentkezési nyomtatványt a www.studeren.uva.nl/law-programmes web oldalról lehet letölteni. Éves tandíj kurzusonként: 1.565 Euro.
  • A Német Bundestag, közösen hívja az érdeklődőket és jelentkezőket a Berlini Freie Universität-el, a Berlini Humboldt Universität-el és a Technische Universität-el, öt hónapos időtartamra Berlinbe, a német Parlamentbe dolgozni, mely idő alatt igénybe vehetik a nemzetközi parlamenti ösztöndíjat. Ezt az ösztöndíjat (Internationales Parlaments-Stipendium des Deutschen Bundestages) jól képzett, politika iránt érdeklődő fiatalok vehetik igénybe. A végzős hallgatók, (diplomájukat legkésőbb december 31-ig kötelesek bemutatni) egy parlamenti képviselő mellett megismerhetik a német parlamentáris rendszert és a politikai döntési folyamatokat, továbbá gyakorlati tapasztalatokat gyűjthetnek a parlamenti munka terén. Az ösztöndíjasokat a Német Bundestag független válogató bizottsága választja ki. Az ösztöndíj havi összege: 450 Euro, a szállást, biztosítást és útiköltséget a meghívó fél biztosítja. Jelentkezési határidő: 2008. június 30. Bővebb információ olvasható a www.bundestag.de/ips honlapon.
  • Universität Hamburg (Europa-Kolleg Hamburg) következő, angol nyelvű posztgraduális kurzusának címe: „Master of European and European Legal Studies”. A teljes programon való részvétel költsége: 8.500 Euro, de korlátozott számban ösztöndíj vehető igénybe. A jelentkezések elküldési határideje: 2008. április 30. A kurzus 2008. október 1.-én kezdődik. A program elérhetőségei: www.europa-kolleg-hamburg.de e-mail: studies@europa-kolleg-hamburg.de
  • Vrije Universiteit Brussel Európai Jogi Központja (Jean Monnet Tanszék) angol nyelvű szemináriumot rendez Brüsszelben az Európai Uniós jogról és az EU intézményeiről 2008. július 1-22. között. Végzős hallgatók, frissen végzett jogászok és öt évnél kevesebb gyakorlattal rendelkező jogászok jelentkezhetnek részvételre. A részvétel költsége 1600 Euro (szállás költség beleértve). Jelentkezések elküldésének ideje: 2008. június 2-ig. A program web oldala: www.uga.edu/ruskcenter/brussels-seminar.html vagy e-mail kapcsolat: tljoris@vub.ac.be (Prof.T.Joris)
  • Angol nyelven tart Nyári Egyetemet az Istanbul-i Yeditepe University ( www.yeditepe.edu.tr ) 2008. június 14. és augusztus 1. között. A kurzus témacímei között szerepel a nemzetközi üzleti jog, török gazdasági jog, bevezetés a török jogba, jelenkori török politika, stb. Jelentkezési határidő: 2008. május 31.
  • University of Helsinki 2008. augusztus 18-29. között Nyári Egyetemet rendez nemzetközi jog témakörben, angol nyelven. A jelentkezéseket kérik elküldeni 2008. július 25-ig. A program web oldala: www.helsinki.fi/eci (e-mail: intlaw-institute@helsinki.fi)
Posted by: drept | Kedd, Április 8, 2008

Szakmai Napok

A Mikó Imre Jog- és Közgazdaságtudományi Szakkollégium és a Fundamentum Egyesület közösen szakmai napokat szervez április 10-12 között Kolozsváron. Ezen rendezvény keretében szakmai konferenciára kerül sor Vállalkozzunk a modernizációra címmel. Az elõadások április 10-én és 11-én lesznek megtartva, 10-12 illetve 15-17 órák között a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány konferenciatermében, Kolozsváron a Mikó utca (Clinicilor) 18 szám alatt.

Program:

Április 10. csütörtök:

- 10:00-10:50 elõadás, Nagy Zsolt: Az IKT, mint a modernizáció eszköze
- 11:00-11:50 elõadás, Csutak István: Új? Régi? Jó?
- 12:30-13:30 ebéd (Toldi)
- 14:00-14:50 elõadás, Coltea Tibor: Modernizáció: napjaink nagy kihívása Közép-kelet Európa számára
- 15:00-15:50 elõadás, drd. Fülöp Árpád: Miért is konszolidálunk? - A konszolidáció és a kreatív számvitel

Április 11. péntek :

- 10:00-10:50 elõadás, Radetzky Jenõ: Kárpát-medencei gazdasági régió szerepe az Európai Unióban
- 11:00-11:50 elõadás, drd. Györfy Lehel: Romániai vállalkozási hajlandóság
- 12:00-12:50 elõadás, dr. Veress Emõd: A hitelezõk helyzete a román társasági törvényben
- 13:30-14:30 ebéd (Toldi)
- 15:00-15:50 elõadás, dr. Szabó Árpád: Az EU versenyképessége a világgazdaságban és a mi versenyképességünk az EU-ban
- 16:00-16:50 elõadás, dr. Bokros Lajos: Minek higgyünk? Az az Románia makrogazdasági helyzete nemzetközi összehasonlításban

Elõadók:

Dr. Bokros Lajos - a CEU Közép-Európai Egyetem professzora, Magyarország volt pénzügyminisztere.
Nagy Zsolt - volt távközlési és informatikai miniszter, üzletember.
Csutak István - miniszteri tanácsos, volt EU integrációs államtitikár
Coltea Tibor- elnök - Romániai Magyar Közgazdász Társaság.
drd. Fülöp Árpád - egyetemi adjunktus, Sapientia EMTE Csíkszereda.
Radetzky Jenõ - elnök - „Kárpátia” Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara valamint Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.
drd. Györfy Lehel - BBTE, Kolozsvár.
Dr. Veress Emõd - ügyvéd, egyetemi adjunktus, Sapientia EMTE és a BBTE társult oktatója.
Dr. Szabó Árpád - egyetemi adjunktus, Sapientia EMTE Csíkszereda.

A szakmai napokat több magyarországi és erdélyi szakkollégium diákjainak a részvételével tartjuk. Tisztelettel meghívunk minden érdeklõdõt a szakmai napokra!

További információkért kérjük látogasson el a rendezvény honlapjára:
www.mikoszakkoli. org

Posted by: drept | Csütörtök, március 6, 2008

Sipos István (1949-2004) Emlékkötet

Szerkesztette: Dr. Veress Emőd

Tartalom:

Dr. Sipos István (1949-2004) életrajza
Dr. Szalma József: Dr. Sipos István (1949-2004) emlékére
Dr. Ádám Antal: A II. Vatikáni Zsinati konstitúciója a katolikus egyház és a világ viszonyáról
Dr. Drinóczi Tímea: A montenegrói alkotmányfejlődés
Dr. Fábián Gyula: A kisebbségi autonómia nemzetközi és nemzeti jogi keretei
Dr. András Földi: Some dogmatic problems of the ‘triad’ of proprietary rights
Dr. Hamza Gábor: Gondolatok a felelősségről a római jogban
Dr. Mónika Józon: Non-pecuniary damages for personal injury compensation under Romanian law
Dr. Király Miklós: Európai belső piac, versenypolitika és kultúra
Dr. Karácsony András: Az „eredeti helyzet” mint probléma (Rawls recepció a német jogfilozófiában)
Dr. Korinek László: A bűnüldözés alkotmányos alapjai
Dr. Mezey Barna: Egy politikus ügyvéd a diktatúrában (Horvát Boldizsár 1849-1859-ben)
Dr. Nochta Tibor: A gazdasági-kereskedelmi magánjog  közigazgatási szerepköréről
Dr. Petrétei József: Az alkotmányjogi képviseletről
Dorottya Sipos, Attila Deak: Răspunderea transportatorului aerian de mărfuri
Dr. Veress Emőd: Megjegyzések a részvénytársaságok közgyűléseinek szabályozásához

A Jurátus Kör és a Mikó Imre Jog- és Közgazdaságtudományi Szakkollégium előadást szervez 2008. március 5-én, szerdán este 19:00 órai kezdettel. Dr. Fábián Gyula tart előadást Koszovó állam létrejötte a nemzetközi jog szemszögéből címmel.
Helyszín: BBTE Jogi Kar épülete. A szervezők szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt.

Posted by: drept | Hétfő, Február 25, 2008

Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny, 2008/1

Tanulmányok

Tóth Judit: Munkaerőmozgás és az Európai Unió bővítése az átmeneti rendelkezések tükrében
Kuti Csongor: Szájkosár
Burián Hunor: Az Európai Bíróság esetjoga: a Romániát érintő első ügy
Nótári Tamás: Megjegyzések Augustus legitimációs politikájához

Oktatás

Jogász alapképzés a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemen
Közösségi magánjog – magyar nyelvű mesterképző a BBTE Jogi Karán
Hamza Gábor: Észrevételek a Bologna-folyamat ésszerűségéről és időszerűségéről a jogi felsőoktatásban

Recenziók

Kokoly Zsolt: Józon Mónika: Általános jogelméleti és polgári jogi ismeretek
Kokoly Zsolt: Varga Attila –Veress Emőd: Román alkotmányjog
Papp Tekla: Tanulmányok a jogtörténet és a filológia határmezsgyéjéről
Apreotesei Ioana-Alina: Kiss Géza: „A román magánjog vázlata” című könyveiről

Older Posts »

Kategóriák